• Adonyi Adrienn

    Adonyi Adrienn

     
    Húsz éve jógázom, a különböző irányzatok sok fajtáját kipróbáltam már. Öt éve találtam rá a kundalíni jógára, és már az első alkalommal óriási hatással volt rám. Két év intenzív gyakorlás után elkezdtem a kundalíni jógatanár képzést. Nem a tanítás volt a fő célom, hanem az, hogy elmélyítsem tudásom, tudatosságom.
     
    A gyakorlással megéltem azt a csodát, amikor elcsendesedik az ego, és megszólal a belső hang. A kundalíni jóga csodálatos egyensúlyban hat testre, lélekre és szellemre. Ezt az egyensúlyt találtam meg a gyakorlás ezen formájában. Az órákon és a mindennapi életben is nagy hangsúlyt fektetek a légzésre, aminek éltető és gyógyító erejében mélyen hiszek.
     
    Másfél éve tanítok nagy lelkesedéssel. Nyugodtan állíthatom, hogy csoportom igazi közösséggé alakult az együtt töltött idő alatt.
     
    Szeretettel várlak a csoportban!
     
     
  • Borsos Ági
  • Dunai Berta

    Dunai Berta

     
    Stresszoldás, feltöltődés, szabadság
     
    A jóga gyakorlása eleinte azzal bűvölt el, hogy akárhányszor részt vettem egy órán, utána mindig azt vettem észre - még a legzűrösebb napomon is -, hogy semmi másra nem tudtam gondolni másfél órán keresztül, csak a pózokra és a légzésre. Ez a „gondolati-kikapcs” valamiért jó hatással volt rám.
     
    Később, jóga tanulmányaim során tudatosult bennem, hogy a koncentráció és a jelenben levés az, ami ezt a felemelő érzést hozta. A test és a gondolatok tudatosítása és lecsendesítése valami egészen érdekes feltöltöttséget hoz az ember életébe. Ezt szeretném minden gyakorlásommal újra és újra átélni, és örömmel tölt el, ha másnak is átadhatom ezt a tapasztalást.
     
    Sok éves gyakorlás után ideje volt a tudásomat rendszerbe foglalni: Kádár Zoltán és Papp József által vezetett nemzetközileg is elismert Hatha jóga oktatói tanfolyamot 2015-ben végeztem el. Tanításuk meghatározó élmény volt számomra, nagyon hálás vagyok nekik.
    Az ott megszerzett tudásomat azóta is folyamatosan frissítem különböző képzéseken, hogy megújuljak, fejlődjek és a hozzám fordulóknak igazi segítséget tudjak nyújtani.
     
    Mindig is érdekelt az emberi test optimális működése és az öngyógyító folyamatok aktivizálása. Az utóbbi időben egyre inkább foglalkoztat a téma, hogyan lehet az ülő életmód miatt kialakult mozgásszervi panaszoktól megszabadulni, hogyan tarthatjuk magunkat jó fizikai állapotban addig, ameddig csak szeretnénk. A környezetemben gyakran előforduló gerincproblémák és az ülőmunka általam is tapasztalt negatív hatásai motiváltak Bene Máté gerincképzésein való részvételre.
     
    A Naphegyen gerincjógát tartok hétfő esténként. Ideális annak, aki először találkozik a jógával: tartásjavító, segít a testtudat erősítésében, kiegyensúlyoz testileg-lelkileg, próbára tesz, erősít és rugalmassá tesz. Kezdőknek könnyen követhető, de a haladók is találnak benne kihívást, fejlődési lehetőséget.
     
    Teremtsünk egy új szokást: jógázzunk rendszeresen, élvezzük a mozgás szabadságát és terjesszük a jóga által keltett pozitív töltöttséget, beállítottságot!
     
     
    Várlak benneteket szeretettel, gyakoroljunk közösen!
  • Gáborjáni Réka

    Gáborjáni Réka

     
    A JógaSzülés - Tudatos Várandósság program megalkotója. Az egyik legrégebbi kismamajóga tanár, és sok aktív kismamajógaoktató tanára. Több, mint 20 év tanítási, és 7 év aktív dúlai-várandósság kísérési tapasztalatával, 3 gyönyörű, de "túl gyorsan" cseperedő gyerek anyukájaként szenvedélyes elkötelezettje a szülésre és az anyaságra való készülésnek.  Angol férjének köszönhetően kétnyelvű és multi-kultúrális családban él, és részben emiatt diplomáinak nagy része külföldről származik - hiszen a legtöbbször az, amit tanulni szeretne Magyarországon még nincs is ... 

    Az egyik legtapasztaltabb, szenior Kismamajóga oktatóként több oktatóképzés résztvevője. Aktívan dúláskodott évekig, és folyamatosan tart szülésre felkészítő tanfolyamokat, illetve kismamajóga órákat. A mai napig a kismamáktól tanulja a legnagyobb alázatot a női lét szakralitásával és a szellemi minőség hétköznapi, testben való megtapasztalásával kapcsolatosan.
  • Gálos Viki

    Gálos Viki

     
    25 éves voltam, amikor szülinapomra egy jógabérlettel leptek meg. Azt hiszem ennél jobb ajándékot nem is kaphattam volna. S mivel gondolom, hogy nincsenek véletlenek, első jógaórám Balázs Valihoz vezetett, akinek talán a legtöbbet köszönhetek, amit a jógában megélhettem és a mai napig érzem, hogy átélhetek. 
     
    Évekig nem is tudtam, hogy másfajta órák is léteznek, és haladtam azzal, amit Vali a kundalíni jógában fejlődött és átadott (többek közt) nekem :)
    Majd elkezdtem kicsit körülnézni a világban, és így esett, hogy Hatha jóga, Kismama jóga és Nemzetközi Kundalíni jóga tanárképzőket végeztem el.
     
    A kismama jóga ismereteimet legfőképpen Gáborjáni Rékának és Szabó Katának köszönhetem, akiktől nem csak sokat tanultam, de kismamaként többször átélhettem, és megtapasztalhattam, hogy milyen érzés olyan emberekhez jógára járni, akiknek tudása, és személyisége által ennyire sokat fejlődhetek.
     
    Hálás vagyok mindannak, amit a jóga és az általa megismert emberek nyújtottak nekem !
     
    És örülnék, ha mindabból amit a jógával megtapasztalhattam egy kicsit én is adhatnék Neked ♡